2014. június 30., hétfő

Kritika #7

Behind the Mask
Blog címe: Behind the Mask
Blog írója: M. Mircsi

Kinézet:
Ezen gondolkoztam a legtöbbet és őszintén szólva a kritikának ezt a részét írtam meg utoljára, ami velem ritkán szokott előfordulni. Ahogy bele-belepillantgattam a mások által írtakba, és láttam, hogy díjat is nyertél a kinézetet illetően, muszáj volt mélyen elmerülnöm benne. Mégis bárhogy is néztem nekem valami hibádzott benne.
Természetesen az első, amivel általában kezdeni szoktam a fejléc. Percekig néztem, mire rájöttem mi is böki a szememet annyira, hogy nem tudok megbarátkozni vele. Ez pedig a képen szereplő lány arca előtt lévő sál avagy maszk, ki hogyan szeretné nevezni. Az egész designnak olyan lilás-kékes színei vannak, de az a ruhadarab, mely eltakarja a leányzó arcát inkább a kék türkizes árnyalatai felé húz, mintsem a lilához. Véleményem szerint ez nem passzol oda. A fejlécalap jó és színekben is passzol a blog többi részéhez, valamint a képen lévő gif rész is nagyon találó. Nem mondom, hogy változtasd meg, mert lehet, hogy csak én vagyok ilyen háklis a színekre, de nekem így egyben nem tetszik.
A blog többi részét tekintve azonban hoztad a megfelelő színvonalat. A háttér jó, a modulsáv is megfelelően ki van töltve, esetleg egy számláló hiányzik onnan. A szövegdobozok is jól lettek kiválasztva és az effektek is jók, amiket minden máshoz felhasználtál.
Végül pár szót ejtve a bejegyzésekről: tetszenek az idézetek minden fejezet előtt, egyedül ezeknek az idézeteknek a betűméretével nem voltam kibékülve. A dőlt betűtípussal és az effekttel, amit felhasználtál, együtt nem túl olvasható a szöveg. Szóval vagy a betűméreten változtass, vagy a szöveg dekorálását csökkentsd. A többi, a bejegyzés szövege és címe megfelelő, a betűtípusok olvashatóak, a színek látszódnak a betűméret megfelelő.

Történet:
Az eddig olvasottak alapján azt kell mondanom, hogy a történet koránt sem sablonos, mi több látszik, hogy van fantáziád és kreatív vagy. Az előszó különösen megfogott, ahogy közeledik a fiú, mindenki másra számít, jó végkifejletre, esetleg csókra, irigykedő pillantásokra, ahogy te is leírtad. Azonban messze nem ez történik. Ezzel az előszóval nagyszerűen bevezetted a történetet, olyan volt mint egy trailer egy kiváló filmsorozathoz. Gratulálok.
A továbbiakhoz nincs sok megjegyezni valóm. Mivel ez eddig jellemzett bejegyzésen kívül még csak két fejezettel rendelkezik a történet sokat nem is tudnék mondani. Azt azonban el kell ismerjem, hogy az eddigiek szerint egész jól megalkottad a karaktereidet. Egyszer volt olyan érzésem, hogy ez valahogy nem jó, nem túl reális, mégpedig akkor, amikor Alexander végül is valamilyen formában beleegyezett az interjúba. Véleményem szerint húzhattad volna még egy ideig, mert ez így nem túl valósághű. Először hevesen tiltakozik, nem válaszol rendesen a kérdésekre, bunkó, aztán hirtelen beleegyezik az egészbe. Lehet, hogy ezzel azt szeretnéd megmutatni, hogy amúgy a zord külső érzékeny belsőt takar, de akkor is várhattál volna ezzel a következő fejezetig, úgy vélem.
A sztori mindettől függetlenül nagyon érdekfeszítő, hagy nyitott kérdéseket az olvasókban. Sok sikert kívánok hozzá, kíváncsi vagyok milyen fordulatos történetet tudsz kikerekíteni ebből.

Írásmód:
Már az előszóban észrevettem, hogy nagyszerűen tudsz fogalmazni és nagyon színesen tudod leírni a gondolataidat. Izgalmasak a szóképeid és a mondatok is tökéletesen kapcsolódnak egymáshoz. Lenyűgöző szavakat használsz a leírásokhoz, aminek hatására, azon kívül, hogy az olvasó teljes mértékben maga elé tudja képzelni a szituációt, még kellemes érzéssel is töltődik fel. Ha már a leírásnál tartunk jövök megint a szokásos párbeszéd leírás aránnyal, ahol a mérlegnek a megfelelő tányérja nálad is a megfelelő helyen van. Nem túlzod el a párbeszédeket, és amiket írsz azok is valósnak hatnak.
Helyesírási hibákkal nem találkoztam, ahogy szóismétlésekkel vagy félreütésekkel sem. Ezt vagy annak köszönheted, hogy remek munkát végez a bétád, vagy magad is rendesen odafigyelsz ezekre a részekre. A lényeg az, hogy ez így a megfelelő.

Megjegyzések:
Semmi megjegyzésem nincs a kritika mellé. A történet szép munka, a kinézetről alkotott véleményt pedig olykor-olykor embere válogatja. Nem tudok mit mondani, csak azt amit általában. Csak így tovább!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Kathy F.!

    Nagyon szépen köszönöm a kritikádat. Jól estek a dicsérő szavak, a tanácsokat meg igyekszem megfogadni. :)
    Nekem pont az tetszik a sálban, hogy kicsit elült a liláskéktől, ezzel egy kis színt adva a blognak. De amint írtad is, a kinézetet mindenki máshogy látja, valakinek ez tetszik, valakinek az.
    A megtekintőszámlálót nem szeretem, mert nem tartom hitelesnek és nem hiszem, hogy a tulajdonoson kívül bárkire is tartozna, hogy hányan nézték meg a blogot.
    A szöveg árnyékán változtatni fogok, mert már jelezték, hogy nehezen olvasható.
    Annak, hogy végül Alexander belement az interjú elkészítésébe, valóban az volt az oka, hogy vannak érzései, de nem ez volt a főbb oka, hanem egy esemény, ami az eszmecseréjük közben történt, amire még nem derült fény. Habár nem ez késztette Alexet, hogy belemenjen, de engem igen, hogy így írjam. :)
    Még egyszer köszönöm a kritikát, örülök, hogy nagyjából mindennel meg voltál elégedve. :)

    Ölel,
    M. Mircsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudom érteni a számlálóról alkotott véleményedet, én csak tanácsoltam.
      Nagyon szívesen elkészítettem a kritikát.
      by: Kathy F.

      Törlés